Csempét csempére? Ráragasszam, vagy felverjem?

Már többen is érdeklődtetek a csempe-csempére ragasztásról. Vagyis, hogyan lehet a meglévő járólapra ráburkolni az új járólapot egyáltalán lehet e, vagy inkább fel kell szedni?

Most ezt a témát járom körbe.

csempét csempére

A csempe csempére burkolásnak van egy nagyon fontos alapszabálya, amit mindig be kell tartani. Csak stabil, szilárdan álló, meglévő burkolatra lehet ráburkolni az újat. Ha burkolat felkopog, esetleg mozog, porlik belőle a fuga, akkor nem szabad az új burkolatot ráragasztani, mert a kettő együtt fog feljönni. Ez minden felületre vonatkozik, a falra és a padlóra egyaránt.

–          Lehet e meglévő padlólapra új padlólapot rakni, ha padlófűtés van?

Igen, lehet!  Az égetett kerámiák kitűnő hővezetők, ezért nem kell attól félni, hogy a plusz réteg járólap nem melegszik fel. Persze lehet, hogy tovább tart egy kicsit, de később is hűl ki.

–          Vannak hátrányai a csempét csempére burkolásnak?

Hátránya akkor van, ha az eredeti burkolat állapotát rosszul méred fel, és feljön az új burkolattal együtt. Hátránya lehet még, hogy a megemelkedett aljzatszint miatt az ajtók aljából lehet, hogy le kell vágni, illetve a szintkülönbség megnőhet a más burkolatú helyiségek között. Így küszöbök szűnhetnek mag, vagy alakulhatnak ki. A bútorok is feljebb kerülnek, például a konyhapult, és minden radiátor, ami eddig a földön állt. ezek okozhatnak gondot, például ha belelógnak az ablakpárkányba, ezért ezeket előre át kell gondolnod.

Csempét csempére

–          Milyen ragasztót válasszak a csempét csempére burkolásnál?

Itt sok mindent figyelembe kell venned, például hogy van e padlófűtés, és hogy mekkorák a lapok, amiket le szeretnél ragasztani.  Növeli a ragasztó tapadását az alapozó használta. Ebből olyat kell választanod, ami nem nedvszívó aljzatokhoz való. Ezeket az alapozókat más néven tapadóhídnak is szokták nevezni. Az alapozás után szükség lehet még aljzatkiegyenlítésre is, de nem feltétlenül. Minél nagyobb lapokat választasz, annál inkább kell az aljzatkiegyenlítés, hiszen a nagy lapokat csak tökéletesen sima aljzatra lehet szépen lerakni.

Az aljzatkiegyenlítés után jöhet a ragasztó. A ragasztót nagyon körültekintően kell kiválasztani a csempét csempére ragasztásnál. Minden neves segédanyaggyártó gyárt ehhez megfelelő ragasztót. Most is óva intenélek attól, hogy multi barkácsáruházak saját gyártású anyagai közül válassz.   A csempe csempére ragasztáshoz általában alkalmasak a „C2TE”, „C2T” illetve az „S1” jelölésű ragasztók. A felhasználás előtt mindig el kell olvasni az adott ragasztó termékismertetőjét, és be kell tartani az alkalmazására vonatkozó utasításokat.Európai szabbvány jeleölés a ragasztón

Jellemzően a neves segédanyag gyártók igen jó ügyfélszolgálatokat üzemeltetnek, így ha konkrét tanácsra van szükséged, érdemes felhívni őket, szívesen segítenek. Ajánlatot tehetnek a felhasznált anyagokra.

Bármelyik gyártót is választod mindenképpen érdemes rendszerben vásárolnod tehát, ugyan attól a gyártótól vásárolj alapozót, aljzatkiegyenlítőt és ragasztót is.Európai szabvány jelölés a Mapei ragasztón

–          Jobb, ha felverem a meglévő járólapot, és úgy ragasztom le az újat? Van ennek valami hátránya?

Teljesen általános és magától értetődő, sokáig egyetlen megoldás volt, ha új járólapot szeretett volna az ember, akkor felveri a régit, és lerakja az újat. Vannak esetek, amikor ma is ez az egyetlen megoldás. például ha az ajtókból nem lehet levágni, és a szint megemelkedése nem lehetséges. Ha a meglévő burkolat nem stabil, mozog, repedt, törött, porlik a fuga belőle. Ezek szerkezeti hibára utalhatnak, dilatációs hiányosságra, vagy aljzatmozgásra. ilyenkor mindig az a biztonságosabb, ha a meglévő burkolatot felszedik, akkor tudják kezelni a hibákat.

A felbontásnak az a legfőbb hátránya, hogy a bontás utáni állapotokat, nem lehet előre megjósolni. Lehet, hogy a betonnal együtt fog feljönni a járólap, extrém esetben akár szükségessé válhat egy új aljzatbetonozás vagy egy komoly aljzatkiegyenlítés, ezek növelhetik a költségeket. A padlófűtés is sérülhet, ennek a javítása is komoly költség, és nem kis bosszúság. Szóval bontás esetén nehezebb előre tervezni, a költségvetés is könnyebben elszabadulhat.

Remélem tudtam segíteni! Ha hasznosnak találtad a cikket, oszd meg másokkal is.

Ha kérdésed van, felteheted a hozzászólásoknál, vagy írhatsz nekem levelet az info@lakinta.hu email címre.

62 comments for “Csempét csempére? Ráragasszam, vagy felverjem?

  1. Marika
    2014. június 25. szerda at 20:53

    Egyik ismerősöm mesélte, hogy náluk a régi járólapra ragasztották az újat és felmosáskor nagyon nehezen szárad. Mi a véleményed?Mi fel fogjuk szedni.

    • Takács Katinka
      2014. június 26. csütörtök at 07:00

      Kedves Marika!

      Ez nagyon érdekes! Elég sokmindent hallottam már az évek során, de ezt még nem. Nem gondolom, hogy összefüggés lenne a két dolog között. A felszedés tökéletes megoldás, csak nem mindig lehetséges. Jó munkát kívánok!
      További szép napot!

      Takács Katinka

  2. Haránt Márk
    2014. augusztus 29. péntek at 10:39

    Mi a régi metlakira raktuk rá, burkoló mondta a metlaki örök élet… Jött az asztalos, jött a vízvezeték szerelő, lejetették a kalapácsot, fogót. Felpattant egy darab itt ott. Értelem szerűen felújítás közben még ki lehet cserélni könnyedén. Jött egy másik burkoló, felszedte a lapokat majd mondta hogy a metlakit igen csak nem fogja már semmi. (mozog). Porlik alóla a ragasztó vagy ami van alatta… (20 éve rakták) Mit tegyünk? Mondtam semmit. Ez már így marad, 200 ezret fizettünk érte, nincs még 200 ezrünk. Most Per pill álmatlan éjszakáimat élem, várva mikor fog felrepedni/feljönni a burkolat. Mindenképp azt javaslom, hogy aki teheti , egy normális, jó képességű szakemberrel szedesse fel a régit. A régi az régi, legyen szó ragasztóról , vagy bármiről. Új bort nem töltünk régi tömlőbe. Az olcsób néha a drágább.

    • Takács Katinka
      2014. augusztus 29. péntek at 10:48

      Kedves Márk!

      Köszönöm, hogy megosztottad a tapasztalataidat!
      Igen, ha megfigyelted, mindig kihangsúlyozom, hogy csak hibátlan jól tapadó burkolatra lehet ráragasztani a következő réteget. Ha a fuga porlik, a lapok mozognak, vagy felkopognak, akkor nem szabad, mert a két réteg együtt fog feljönni.
      A burkolónak abban igaza volt, hogy a metlaki örök élet. Fel lehetett volna szedni, és még el is adhattátok volna ha egészben feljön, mert van rá kereslet. Amivel annak idején leragasztották, az viszont nem örök életű, sajnos.

  3. zsuszik
    2015. március 2. hétfő at 05:17

    Ha festett (akrilfesték) falta ragasztanék csempét, mi a teendő,le kell-e vakarni a festéket? Ha a régi csempére ragasztanék újat,e régi csempét meg kell-e csiszolnom,vagy másképpen előkészítenem? Tapadóhidat ,kenhető szigetelést – pl Dryvithálóval- és csemperagasztót is szeretnék használni,lehet-e együtt ,milyen sorrendben és hogyan ? (vizes helyiségben,pl zuhany mögött,ahol állandóan víz éri)
    köszönöm
    Zsuzsa

    • Takács Katinka
      2015. május 5. kedd at 16:48

      Kedves Olvasó!

      A festett falra is lehet csempét ragasztani, mondjuk ha túl sok a festékréteg rajta,(többször át volt festve) akkor érdemesebb megcsiszolni a falat. Ilyen esetekben nagyon jó minőségű S1-es ragasztót kell választani, akkor nem lesz baj. A régi csempét nem feltétlenül kell csiszolni, az S1-es ragasztó használható ebben az esetben is. Tapadóhíd használata esetén elég egy C2 jelölésű ragasztó, ha nem túl nagy a lap.A dryvithálót nem tudom mire szeretné használni. A vízszigetelést ugyancsak rá lehet kenni a csempére, sarkoknál ajánlom a szigetelőszalag használatát.A sorrend a következő: szigetelés, ragasztó, csempe. A sarkoknál ajánlott a szilikon használata.
      Remélem tudtam segíteni!
      Jó munkát, és szép napot kívánok!
      Takács Katinka

  4. Zsuzsanna
    2015. október 6. kedd at 18:53

    Kedves Katinka,
    szeretnék egy kis segítséget kérni fürdőszoba felújítás kapcsán.Egy 12nm-es,padlófütéses tetőtéri helyiségről van szó.A csempe korábban csempefestékkel lett lefestve,de megkopott.Lehet ilyenkor tapadóhidat használni?Ha igen,milyet lehet padlófűtéshez?Ez a gyakorlatban hogy néz ki?Úgyértem,mi a munka pontos menete,milyen sűrűségűre kell az anyagot keverni,mennyi idő alatt köt meg,mikor lehet ráburkolni?És nem utolsó sorban,milyen gyártóktól szabad vásárolni,(ami nem a legdrágább persze.)?Amúgy a csempe jó állapotú,masszív,csak ha egy mód van rá,nem veretném le(féltem a padlófütést és nem akarok plusz költségeket.)A lehető legegyszerűbben szeretnék egy kis rendet…Még annyi volna a kérdés,ugyanazt,amit az aljzatra teszünk,lehet a fali csempére is?Kevesebb csempét szeretnék az új burkolatra,nem szeretném 2m magasságig visszacsempéztetni..
    Üdvözlettel:
    Zsuzsanna,Veszprém

    • Takács Katinka
      2015. október 8. csütörtök at 10:40

      Kedves Zsuzsanna!

      Köszönöm, hogy olvassa az oldalamat!
      A festékre én semmiképpen nem ragasztanék, ebben az esetben a tapadóhídnak sincs túl sok értelme, hiszem az is csak a festékréteghez tapadna. A festéket mindképpen el kell a csempéről távolítani a lehető legjobban. Ez történhet oldószerrel, vagy mechanikusan, csiszolással. A megtisztított csempére mehet a tapadóhíd, ami tulajdonképpen egy olyan alapozó amit NEM szívó felületre ajánlanak. Ez olyan márkájú legyen mint a ragasztó és a fugázó. Érdemes egy gyártó termékeit rendszerben megvásárolni. (Ilyen alapozó például a Mapei Eco Prim Grip, vagy a Murexin D4 )
      A többi gyártó is jó, fontos a rendszer, sajnos nincs lehetőség minden gyártót felsorolni.
      Igen, ezeket az alapozókat a fali csempén is lehet alkalmazni bátran.

      Remélem segített a válaszom!
      A felújításhoz kívánok sok sikert és kitartást!
      További szép napot!
      Takács Katinka

  5. Ilona
    2016. április 23. szombat at 19:59

    Kedves Katinka! Konyhát újítunk fel. A falon lévő csempére csempéznénk de üvegmozaikot. Mire kell figyelni és meg lehet-e oldani, hogy a fali konyhaszekrényeket ne kelljen levenni? Tudom hogy az asztali résznél az élzárót cserélni kell.
    Köszönöm
    Ilona

    • Takács Katinka
      2016. július 13. szerda at 00:03

      Kedves Ilona!

      Köszönöm az érdeklődését!
      Elméletileg nincs akadálya a ráburkolásnak. Az üvegmozaik csak úgy mutat jól ha tökéletesen sima felületre van felburkolva, így előtte nem árt átglettelni ragasztóval a régi csempét, hogy a fugák eltűnjenek.Nem szükséges levenni a szekrényt, így kicsit macerásabb hozzáférni,és meg kel óvni a szekrényt is, de más hátránya nincs.
      Remélem sok örömük lesz a szép új konyhában!
      További szép napot!

  6. Csilla
    2017. április 30. vasárnap at 12:23

    Kedves Katinka!

    Idén nyáron újra szeretnénk járó lapozni a nappalit. A mostani járólap stabilan áll, így nem szednénk fel hanem arra menne az új.Szint emelkedés nem okoz problémát.
    A kérdés az lenne hogy a régi járólapra tehetünk-e 2-3 cm-es lépés álló szigetelő lapokat és arra kerülne az új járólap. Ha lehetséges ez a megoldás milyen anyagokat célszerű használni, illetve a szigetelő lapokat is le kell e ragasztanunk?

    Köszönjük!

    • Takács Katinka
      2017. május 1. hétfő at 09:56

      Kedves Csilla!

      Nagyon érdekes kérdés! A járólapokat csak stabil szilárd felületre lehet ragasztani. A szigetelőlemez nem tűnik nekem annak. Még soha nem találkoztam ezzel az ötlettel, így elsőre én ezt nem tenném.
      A lépésálló lapok nem alkalmasak arra hogy járjuk rajta bútorokat rakjunk rá, közvetlenül. A lépésállóra beton szokott kerülni ez eloszlatja a terhelést így bírja el a bútorokat, de ha csak egy csempét raknék rá, előbb utóbb megsüllyedne.
      Remélem tudtam segíteni!

  7. mekkelek
    2017. május 23. kedd at 13:53

    Sziasztok! Laikusként, és az ismeretlenség homályába burkolózva hozzátennm, hogy én 11 éve tettem le kék színű, 2 cm vastag szigetelő lapokat, amik lépésállóak, és arra került egy műanyag háló, és arra a 33×33 padlólap. nem süllyedt, nem repedt a fuga sem.

    • Takács Katinka
      2017. május 30. kedd at 20:39

      Örülök,hogy szerencséje volt, szerintem túl nagy a kockázat, nem éri meg. Persze a hely igénybevétele se mindegy, mennyit használják,mire, de csak azt mondom, szakmailag ezt a megoldást nem tudom javasolni. A döntés soha nem az enyém, én csak javasolok!

  8. Krisztina
    2017. június 1. csütörtök at 06:54

    Jelenleg padlófűtés + járólap van 3 olyan helyiségben, ahova új járólapot illetve laminált padlót tervezünk letenni. Első ötlet az volt hogy mindenhonnan jöjjön fel a járólap ( ugyan nem mozog, fuga rendben) , aztán szépen lassan elkezdtek a környezetünkben levők meggyőzni, hogy felesleges.Ők már túl vannak egy fűtési szezonon, padlófűtés+ dupla járólappal, és nem vettek észre hátrányt. Sőt nagyobb kerámia tömeg – és még jobban – tovább is tartja a hőt ?
    Kérdésem az lenne , hogy meglévő padlófűtés és jarólap felújítását meg lehet-e úgy oldani, hogy megtartjuk a régit, ráburkolnak laminált padlót, illetve új járólapot és ez nem okoz majd problémát fűtési rendszer hatékonyságában?

    • Veress Katinka
      2017. június 1. csütörtök at 09:59

      Kedves Krisztina!
      Igen, én is azt mondom, és le is írtam már többször is,hogy nyugodtan mehet az új járólap a régire padlófűtés esetén is, nem okoz gondot a fűtés hatékonyságában. Habár a felfűtési idő nőhet kicsit valóban, de mivel nő a hőtároló közeg, így kihűlni is lassabban fog. Nagyon jó ragasztót kell választani, minimum S1 jelölésűt. (ezt a burkoló érteni fogja). A parketta más tészta. A laminált padlófűtésre rakása egyébként is egy bonyolult dolog, ugyanis a parketta szigetel, és hőveszteség keletkezik. A hőveszteség minimalizálása érdekében ajánlott ragasztani, azt hogy ez hogyan kivitelezhető ehhez megmondom őszintén nem értek, melegburkolatokkal nem foglalkozom. A hőveszteség technológiától és laptól függően 5-15% körülmozog. Így a parkettás helyiséget azonos hőmérséklet érdekében túl kell fűteni, ezt csak úgy lehet megoldani ha a fűtés abban a helyiségben külön vezérelhető.
      Remélem tudtam segíteni!
      Sok sikert kívánok a felújításhoz!

  9. Varsányiné
    2017. június 9. péntek at 14:51

    Kedves Katinka! Épített zuhanyfülkét csináltattunk pár éve, mivel öregszünk és gondoltuk így könnyebb lesz a mozgás. Nagyon elszúrta a mester, mert ázik a szomszédos szoba fala. Bontani nem szeretnénk, azonban felmerült a csempére csempézés megoldás. A csempe stabilan tapad, ellenben a lefolyó körül és a sarkokban semmiféle szigetelés nem történt és valószínű itt van a szivárgás. Lehetséges megoldás lenne, ha a meglévő csempére és járólapra egy új réteg csempe kerülne megfelelő szigeteléssel? …és egy jobb burkolómesterrel? Várom megtisztelő válaszát.

    • Veress Katinka
      2017. június 9. péntek at 15:16

      Kedves Érdeklődő!
      Igen, rá lehet csempézni, előtte persze meg kell oldani a vízszigetelést. Ajánlott a sarokerősítő szalagok használata.
      Sok sikert kívánok a felújításhoz!

  10. Keserű Hanga
    2017. június 21. szerda at 11:39

    Kedves Katinka!
    Csempézett falra szeretnék kőburkolatot ragasztani. Unom a csempét , de nem szeretnék szétszedni semmit a fürdőszobában.
    Sima fali dekorkőről van szó melyet mások a nappali díszítésére használnak általában.
    Ön szerint ez a variáció megoldható? És ha igen, milyen ragasztót válasszak a ragasztáshoz?

    • Veress Katinka
      2017. június 21. szerda at 13:38

      Kedves Hanga!
      Nem tudom konkrétan milyen köröl van szó, de az ilyen dekorkövek amik inkább betonból vannak többnyire, nagyon nehezek. A súlyuk nem ritkán eléri négyzetméterenként a 40 kilót. Ezt a nagy súlyt nem javaslom rárakni a meglévő csempére. Ha valami kő utánzatú greslapra akad, akkor azt lehet. Ajánlott az S1-es ragasztó használata.
      Egyébként ezek a kövek általában nehezen takaríthatóak, én nem tenném olyan helyre ahol állandóan víz éri.
      Remélem tudtam segíteni, sok sikert!

  11. Agnes
    2017. október 8. vasárnap at 22:02

    Kedves Katinka!

    Lakásfelújítás van tervben, jelenleg laminált padló és járólap kombinációjú a lakás alapja. Az lenne a kérdésem, hogy erre lehet-e laminált padlót tenni? És járólapot? Eredetileg járólap volt tervben bontással együtt, de úgy gondolom, az nagyon sok munka és idő lenne. Azután gondolkodtunk azon, hogy inkább rátennénk. Lehet-e valamelyiket, vagy nem ússzuk meg a bontást?
    Köszönöm szépen!

  12. Kun Márta
    2018. január 8. hétfő at 15:48

    Kedves Katinka.

    Nekem a következő lenne a kérdésem: szeretnék venni egy lakást,amiben minden tetszik,a fürdőszoba csempe egy része is,mert világos bézs színű,de van benne sőtét barna sor is. csak azt tudom valahogy változtatni?

    • Veress Katinka
      2018. január 10. szerda at 08:22

      Kedves Márta!

      A csempesort ami nem tetszik ki lehet bontani, ez nagy meló, és nagy körültekintést igényel, hogy azok a lapok ne sérüljenek, amiket nem akarunk cserélni. Esetleg rá is lehet ragasztani, valami mást estleg mozaikot, de nyilván így szintkülönbség keletkezik, ha engem kérdez ezt nagyon nehéz úgy megcsinálni hogy ne tűnjön kókányolásnak. A csempefestés is egy lehetőség, habár az csak egy ideiglenes megoldás minden esetben ami rövid időre szól, esetleg néhány évre, amíg össze nem gyűlik a pénz a teljes felújításra. Én úgy hagynám, amíg nincs pénzem felújítani, kigészítőkkel bútorokkal érnném el a kívánt hangulatot.
      Remélem tudtam segíteni, sok sikert!

  13. József
    2018. január 16. kedd at 19:53

    Kedves Katinka!

    Panellakásban a fürdőszobafalat csempézem. Van egy elég nagy rész a falon, ahol a régi csemperagasztót nem tudom maradéktalanul leszedni, mert nagyon erősen rajta maradt. Próbáltam csiszológéppel, vésővel, gépi-vésővel de így sem akar lejönni, nem porlik, stabil. A maximum rétegvastagsága ezeknek a régi ragasztóknak 1mm, tehát nem nagy. A kérdésem, hogy erre az erősen megmaradt felületre, lehet-e új csempét ragasztani. Prémium flexibilis ragasztót vásároltam az egyik legismertebb gyártótól, természetesen C2 TE S1 minősítéssel rendelkezik.
    Válaszát előre is köszönöm!

    • Veress Katinka
      2018. január 16. kedd at 21:39

      Kedves József!

      Ha nem tudta eltávolítani, valószínű nem lesz baj ha ottmarad, esetleg a szintkülönbség okozhat gondot az új burkolat szintbeállításánál. A ragasztó alá használjon alapozót mindenképpen.

      Sok sikert!

  14. Zsuzsa
    2018. február 22. csütörtök at 22:50

    Kedves Karinka!

    Bár nem teljesen ide illik, de hátha tud segíteni.
    A konyhában a csempét szeretném eltűntetni, helyette üveg lenne. Sajnos a csempe leszedése nem jöhet szóba. Ezért arra gondoltam, a csempére tapéta kerülne, erre az üveglap.
    Lenne ötlete, mivel lehetne a csempére tapétát tenni?
    Válaszát köszönöm!

    • Veress Katinka
      2018. február 23. péntek at 07:46

      Kedves Zsuzsa!

      A csempére ráragad a tapétaragasztó, de nem lesz szép,mert a csempe nem sima felület. Az üvegre kellene ragasztani a tapétát, vagy inkábbaz üvegre ráfújatni a mintát amit szeretne. Ma már nagyon sok cég foglalkozik ezzel.
      Sok sikert!

  15. Varga Dávid
    2018. február 28. szerda at 14:31

    Kedves Katinka!

    Vettünk egy házat melyben szeretnénk kicserélni a járólapot. A régit felszedtük már nagyon könnyen feljött mivel a ragasztó nem volt az aljzatbetonhoz tapadva. A beton nagyon sima és szinte fényes. Mit ajánl hogy áljak neki az új burkolat lerakásának?

    • Veress Katinka
      2018. március 2. péntek at 14:01

      Kedves Dávid!

      Ezt így látatlanban elég nehéz eldönteni. Kérdés mitől fényes a beton, esetleg zsíros szennyeződéssel van átitatva,vagy valami mástól. Ha nem zsíros akkor elméletileg egy alapozó után egy jobb minőségű C2TE jelölésű ragasztóval mehet rá az új burkolat, ha nagy a lapméret, akkor maximum egy S1-es jelölésű ragasztó kellhet hozzá. A ragasztó keverésére vonatkozó gyártói utasításokat mindig tartsa be, gondolok itt a víz adagolására, illetve a száradási idők betartására.
      Sok sikert kívánok a munkához!

  16. Endresz László
    2018. július 13. péntek at 07:26

    Kedves Katinka!

    Most vásároltunk egy új házat, de a feleségemnek nem tetszik a kerámia burkolat a padlón. Szeretne fa mintás laminált padlót rakni rá, de félünk, hogy a laminált padló alá kerülő kopogáscsillapító réteg nagyon leszigetelné és nem lenne elég meleg a padló.
    Mit javasol, inkább szedjük fel a kerámiát, vagy mehet erre rá? Sajnos külön nem vezérelhető a nappali fűtése.
    Köszönöm!
    Laci

    • Veress Katinka
      2018. július 18. szerda at 14:54

      Kedves Endre!

      Ha elég sima a felület elméletileg mehet rá a laminált. Csak iszappapírt ajánlott alá rakni, a padlófűtésre. Az hogy a hőveszteséggel együtt ki tudja e majd a lamináltnál is fűteni a helyiséget, azt a gépész ki tudná számolni. Vagy kiderül.
      A hőveszteség szempontjából mindegy hogy felszedik e a járólapot vagy lent hagyják. A laminált a gyenge láncszem.
      Sok sikert!

  17. Kurcz György
    2018. július 18. szerda at 14:40

    Kedves Katinka!

    Fűrdőszobánkban csempére csempét szeretnénk ragasztani a zuhanykabinnál. A következőre gondoltunk: tapadóhíd, kenhető vízszigetelés, sarkokban szalag, ragasztó, csempe. Jól gondoltuk a sorrendet?

    • Veress Katinka
      2018. július 18. szerda at 14:50

      Kedves György!

      A Mapei Mapegum vízszigetelőt például lehet kenni közvetlenül a meglévő burkolatra, nem kell alá tapadóhíd. Arra mehet a lap, minimum egy C2 TE jelölésű ragasztóval. Ha másik vízszigetelő anyagot választanak akkor a termék adatlapját kell megnézni, milyen felületekre ajánlják, vagy a gyártótól kel erre állásfoglalást kérni. A gyártók ügyfélszolgálata általában készséggel segít.
      Sok sikert!

  18. Vargáné Zsuzsa
    2018. július 23. hétfő at 22:36

    Kedves Katinka!
    Van egy emeleti teraszunk, mely egyben az alsó terasz fedését is szolgálja. Betonrétegből áll és kültéri padlóburkolóval van borítva. Az alja glettelt és meszelt. Sajnos a falfesték állandóan lepörög. Milyen megoldást javasolna? Van esetleg olyan vízzáró kültéri anyag, mely bontás nélkül is szigetel, a padlólapra kenhető, vagy az egészet fel kell bontani és csak úgy lehet szigetelni?
    Válaszát előre is köszönöm!
    Zsuzsa

    • Veress Katinka
      2018. július 30. hétfő at 07:57

      Kedves Zsuzsa!

      Lehet bontás nélkül szigetelni a meglévő burkolatra, és aztán azt újraburkolni. Más megoldást nem látok.
      Sok sikert!

  19. Ágnes
    2018. július 28. szombat at 06:14

    Kedves Katinka!
    Nem rég vásároltunk egy családi házat és szeretnénk felújítani. Mindenhol padlófűtés van. A szobákon kívül mindenhol marvány burkolat van. De sajnos irtó ronda és pár helyen el is van törve. Szeretnék új burkolatot! Megpróbáljuk felszedetni vagy erre is mehet rá az új jarólap? Köszönöm válaszát!

    • Veress Katinka
      2018. július 30. hétfő at 07:55

      Kedves Ágnes!
      A márvány szép nemes és igen drága burkolat. Ráragasztani valami csempét nekem szentségtörésnek tűnik. Megnézetném inkább szakemberrel, hogy fel lehet e csiszoltatni, a töréseket ragasztani, így csodás új burkolta lenne bontás építés nélkül.
      Ettől eltekintve rá lehet ragasztani. Tapadóhíd + s1 ragasztó. A cikkben leírtam azokat a dolgokat amikre figyelni kell.
      Sok sikert!

  20. Hájasné Szűcs Mónika
    2018. augusztus 1. szerda at 01:23

    Üdvözlöm! Fürdőszobánkat magunk kezdtük járólapozni c2t ragasztóval. Sajnos úgy jártunk, hogy fugázás elött simán fel tudtuk szedni a két napja lerakott lapokat,azokhoz ragasztó nem tapadt, viszont az aljzatkiegyenlítőzött betonra rákötött. Mi lehetett a baj? Hogyan orvosoljuk? Mehet a ragasztóra újabb ragasztás? A felület most sima, vízszintes. Köszönöm válaszát!

    • Veress Katinka
      2018. augusztus 1. szerda at 06:38

      Így látatlanban nehéz megmondani mi a probléma. Elképzelhető hogy nem sikerült annyi ragasztót kenni, hogy a laphoz is tapadjon. Érdemes a lap hátulját, is és az aljzatot is ragasztózni. Az is lehet hogy gres lap, és a ragasztót a gyártó nem ajánlja gres laphoz. A ragasztó nagyját érdemes felcsiszolni utána alaposan portalanítani és lehet ragasztani. Mindenképpen érdemes lenne szakemberrel megnézetni.
      Sok sikert!

  21. Elek-Tóth Mónika
    2018. augusztus 14. kedd at 08:38

    Kedves Katinka!

    A véleményére lennék kíváncsi a vinyl padlóval kapcsolatban. Gondolkodunk rajta, hogy az amerikai konyhás nappaliban a járólapra merjük e ráburkolni ezt az anyagot.
    Válaszát előre is köszönöm!

    • Veress Katinka
      2018. november 22. csütörtök at 10:31

      A Vinyl most nagyon divatos választás. Ha ragasztott akkor tökéletesen sima aljzat, meg egy jó melegburkoló kell hozzá, mert szépen lerakni acsak nagy szakértelemmel lehet. A meglévő burkolatot mindenképpen ki kell egyenlíteni. Ha klikkes, az alá is ajánlott a kiegyenlítés de ott a hordozó anyag hőszigetelése miatt, hőveszteségre kell számítani padlófűtés esetén.

  22. Martincsek Tamás
    2018. augusztus 28. kedd at 08:00

    Kedves Katinka!

    Járólappal fedett teraszunk beázik.A lapok stabilak, nem szivesen törném fel a burkolatot.Azon gondlokodom, hogy talán van olyan vizzáró réteg amit a neglévö burkolatra rá lehetne kenni.Talán létezik olyan anyag ami átlátszó és így nem kellene ú lapokat leraknom,,vagy ha lenne olyan szigetelö ami festhetö és nem kell új burkolat .
    Az interneten találtam egy pár ilyen anyagot ,de ezeket nem igazán teraszoknál használják.Ha tudna ilyen anyagról, köszönettel venném az infot.
    Válaszát elöre is köszönöm

    • Veress Katinka
      2018. november 22. csütörtök at 10:27

      Nem tudok ilyen anyagról. A vízszigetelést kell megoldani, ha másképp nem megy a megjévő járólapra, de nagyon fontos a ráeső víz elvezetése, illytve a csomópontosk megfeelő szigetelése, ahol a terasz érintkezik a falszakaszokkal. Helybeli szakember a helyszín felmérése után fog tudni javaslatot tenni, így távolból ezt nem tudjuk maradéktalanul jól megoldani. Sajnos.

  23. Sándor Lajos
    2019. május 16. csütörtök at 17:55

    Kedves Katinka !

    Fürdőszobánkat felújitjuk és csempére – járólapra egyaránt ráragasztanák. A régebbi burkolatok tökéletesen tapadnak a falon ! A sorrend : tapadó híd – folyékony fólia – ragasztó – burkolat.

    Kérdésem : ez a sorrend megfelelő!

    Előre is köszönöm megtisztelő válaszát !

    • Veress Katinka
      2019. május 17. péntek at 06:52

      Kedves Sándor!

      A folyékony fólia alá nem kell tapadóhíd, azt lehet kenni közvetlenül a maglévő kerámia burkolatra.
      Sok sikert!

  24. Profeld Rita
    2019. július 16. kedd at 19:28

    Kedves Katinka!
    Padlófűtésnél mennyire hatékony,ha a meglévő járólapra szeretnenénk új burkolatot. Elsősorbam parkettát,ha et sokat levesz a fűtésből, új járólapot.
    Válaszát előre is köszönöm: Rita

  25. Profeld Rita
    2019. július 16. kedd at 19:31

    Kedves Katinka!
    Padlófűtésnél mennyire hatékony,ha a meglévő járólapra szeretnenénk új burkolatot. Elsősorbam parkettát,ha ez sokat levesz a fűtésből, új járólapot.
    Válaszát előre is köszönöm: Rita

  26. Kiss Gábor
    2019. november 30. szombat at 17:45

    Kedves Katinka!

    Járólap csere előtt állunk. A régit elkezdtük felszedni de a ragasztó mind a betonon maradt, a járólapon semmi. Elég keménynek tűnik ami a betonon maradt.
    Kérdés hogy ezt fel kéne e vésni, vagy alapozóval mehet rá a flexibilis ragasztó és az új járólap ??

    Nagyon köszönöm a válaszát !!!
    Gábor, Budapest.

    • Veress Katinka
      2020. január 27. hétfő at 23:58

      Kedves Gábor!
      Meg kell próbálni a lehető legjobban felszedni,amit nem lehet az nyilván marad, de ki kellene egyenlíteni, másképp elég érdekes lesz leburkolni ezt a felületet. Alapozó, kiegyenlítő, majd mehet rá az új lap.
      Sok sikert!

  27. Anett
    2020. február 2. vasárnap at 10:23

    Kedves Katinka!
    Mi is arra készülünk, hogy meglévő taposó csempére új réteget tegyünk. A csempék állapota rendben van, nem mozognak, nem konganak. Valahol azt olvastam viszont, hogy az új csempe méretének az eredetivel megegyező kell, hogy legyen, és pont úgy kell lerakni őket, hogy az eredeti fugák fölé essenek az új fugák is. Ez valóban így van?
    köszönöm válaszát!

    • Veress Katinka
      2020. február 3. hétfő at 10:13

      Kedves Anett!
      Marhaság, akárki mondta. Bármilyen méretet rá lehet tenni.
      Sok sikert!

  28. Sulyok Tibor
    2020. február 6. csütörtök at 16:56

    Kedves Katinka!

    Nagyon jók a cikkek. Azt megértettem, hogy padlófűtés esetén a már meglévő kőburkolatra tehetek még megfelelő laminált padlót. Azonban ha a laminált padló alá még az ilyenkor szokásos habfóliát is teszek (vagyis középen), akkor az erőteljes szigetelő hatással bír ami nagyon rontja a felfűtés hatásfokát. Mi erre az esetre a javaslata?
    Köszönettel: Tibor

    • Veress Katinka
      2020. február 7. péntek at 10:16

      Kedves Tibor!
      Igazából a meglévő kőre laminált úgy mehetne, hogy tapadóhíd, alzatkiegyenlítő, iszappapír, laminált.
      A padlófűtésnél nem kell alá semmi más csak iszappapír, így lesz a legjobb a hőleadása, de így se lesz olyan jó mintha kő lenne.
      Sok sikert!

  29. Balázs
    2020. október 27. kedd at 18:35

    Kedves Katinka!
    Használt lakást vásároltunk, és a PVC padlóval burkolt nappali-étkező-konyha helyiségben szeretnénk kerámia burkolatot lerakatni. A PVC jól le van ragasztva, a felülete nagyon szép egyenes. Egyik burkoló kiugróan magas árajánlata után egy másik szakember (idősebb, tapasztaltabb) azt javasolta, a PVC burkolatra készülhet tapadóhíd, erre már mehet a ragasztó és a kerámia lap. Kérdésem: ez a módszer valóban működik? Nem veszélyes így lerakni a járólapokat?
    Köszönem előre is a válszát, üdvözlettel: Balázs

    • Veress Katinka
      2020. október 27. kedd at 21:33

      Kedves Balázs!

      Jaj dehogyis lehet ilyet csinálni, már a gondolattól égnek áll a hajam! A csempét szilárd aljzatra lehet ragasztani, a pvc nem az!
      Fel kell szedni szépen, lehetőleg a ragasztó maradványt is minél jobban. Ha itt ott marad ragasztó akkor tapadóhíd, kiegyenlítő és mehet rá a csempe, ha viszont nagyon ragsztós marad, akkor egy speciális alapozó kell rá, mert a ragasztóhoz nem köt semmi. Ilyenkor a Murexin KK4 alapozót szoktuk használni, meghinteni kvarchomokkal, és mehet rá a kiegyenlítő vagy a ragasztó, ha nem kell egyenlíteni.
      Tudom, most húzósak a munkadíjak, de ez egy hosszú távú beruházás. Most megcsináljátok normálisan, és 20 évre el lehet felejteni.
      Sok sikert!

  30. Krasznai Balázs
    2021. május 8. szombat at 10:04

    Jó Napot Kívánok!

    Kedves Veres Katinka!

    Arra az eshetőségre mit javasol, ha be van repedve egy 3-4helyen a járólap olyan jó 40-50cm es repedés van benne, rá lehet burkolni vagy esetleg padlólap vagy ilyesmi, vagy jobb lenne felverni az egészet?

    Válaszát Előre is köszönöm! Balázs!

    • Veress Katinka
      2021. május 10. hétfő at 10:41

      Kedves Balázs!

      Ezt így nehéz megmondani. A jelenlegi járólap elrepedt valamitől, így jó eséllyel az is elrepedhet amit ráburkolnak. Tudni kéne a repedés okát és akkor már kezelhető, vagy irányított dilatációval, vagy betonvarrással. Javaslom nézesse meg szakemberrel, és fogadja meg a tanácsait, az elvégzett munkára neki kel felelősséget vállalnia.
      Sok sikert!

  31. Alexa
    2021. december 30. csütörtök at 14:28

    Kedves Katinka!
    A konyhában szeretnénk a csempére csempézni. Utánanéztünk, minden érthető, viszont sehol nem találtunk arról leírást, hogy a szélekkel mit csináljunk. Eleve látszódna is a vastagság, de pl. a dupla szegély is hogy nézne ki? Mit ajánlana erre a problémára?

    • Veress Katinka
      2022. január 1. szombat at 16:45

      Kedves Alexa?
      Nem egyértelmű hogy a szélek alatt mit ért, konyha fal vagy padló?
      Ha padló, és a szélek alatt a lábazatot érti, azt le kell verni,és úgy felburkolni az újat, de ezt a burkolónak tudnia kell. Lábazatot soha nem ragasztunk duplán.

  32. Benkő Sándor
    2022. február 3. csütörtök at 08:35

    Jó Napot Kívánok!

    Azt szeretném kérdezni, hogy csempére csempe padlófűtés esetén milyen márkájú tapadóhidat használjak, mert a tapadóhidak leírásában azt nem találom, hogy padlófűtés esetén is alkalmazható

    • Veress Katinka
      2023. május 14. vasárnap at 08:34

      Kedves Sándor!

      Márkát itt nem tudunk ajánlani. Amennyiben bizonytalan abban hogy a kinézett termék alkalmas e a padlófűtésre, érdemes felhívni az adott gyártó ügyfélszolgálatát, ott az alkalmazástechnikusok örömmel segítenek ilyen esetekban.
      Sok sikert!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .