Mi köze a romlott húsnak a csempéhez?


Mi köze a romlott húsnak a csempéhez?

Elmondom.

A múltkor egy családi ünnep alkalmából bográcsban készültünk pörköltöt főzni. A férjem elment henteshez, megvette a húst, hazavitte, berakta a hűtőbe. Majd másnap reggel elővette, hogy felvágja. A hús büdös volt, megromlott. Nagyon nagy bosszúság volt, gyorsan másik húst kellett keríteni, vasárnap lévén elég korlátozottak voltak a lehetőségeink. Vettünk az egyik multiban, és elkészült a pörkölt, nagyon finom lett, meg is ettük mind.

De mi van a romlott hússal? Vagy kidobom, és annyiban hagyom, vagy visszaviszem, és közlöm, hogy nem volt friss a, hiszen nem lett volna szabad másnap reggelre megromlania, ha friss.

Mi ezt választottuk. Visszamentünk a henteshez és elmondtuk mi történt. A hentes elnézést kért és kicserélte a romlott húst frissre. Szerintem teljesen korrekt volt.

Ebből még nem derül ki mi köze ennek a csempéhez?

Ennek kapcsán jutott eszembe, hogy írjak a minőségi kifogásokról, illetve annak kezeléséről. Hiszen a csempe is lehet „romlott” persze nem úgy, mint egy hús.

csempék

Nagyon fontos, hogy a csempének nincs szavatossági ideje, tehát nagyon sokáig felhasználható.

Szóval megveszed a csempét, hazaviszed, nyilván ekkor még nem lehet látni rajta semmit. Szépen dobozokban be van csomagolva. Jön a burkoló és elkezdi kibontogatni, lerakni. Ekkor válnak láthatóvá az esetleges problémák. Mielőtt elmondom mik is lehetnek ezek nagyon fontos, hogy ha felmerül valamilyen minőségi kifogás a csempével kapcsolatban, nem szabad lerakni, (vagy felrakni)! Hiszen ha már le van ragasztva, akkor már egyik gyártó sem fogad el semmilyen reklamációt!

Én csak megbízható gyártók terméket forgalmazom, pont azért, mert szeretném elkerülni reklamációkat, illetve ha mégis előfordul, akkor azt szeretnénk a lehető legkorrektebben megoldani. Ezért szerencsére nekem nagyon kevés személyes tapasztalatom van a minőségi hibákkal kapcsolatban.

A leggyakoribbak a méretekkel kapcsolatos reklamációk. Tehát hogy a csempék nem elég méretpontosak, a lapok között nagy méreteltérés van. Itt tudni kell, hogy az európai szabvány elég nagy eltéréseket engedélyez így ezeknek a reklamációknak egy részét nem tudjuk elfogadni. Persze az a tapasztalat, hogy mindenki elégedett ügyfeleket szeretne, ezért mindent meg is tesznek.

csemék a csempegyérban

Csempeminták kiállítva a csempegyárban

Ha kapunk ilyen reklamációs jelzést, akkor szólunk a gyártók képviselőjének, és velük együtt próbálunk megoldást találni. Ilyenkor vagy kicseréljük a burkolatot ugyan olyan, de jó minőségűre, vagy visszavesszük, és le lehet vásárolni az árát más csempére vagy egyéb termékekre.

Elő fordult már olyan is hogy a gyárban a csomagolás során véletlenül néhány másod osztályú lap került bele az első osztályú dobozokba.(Tudod, mondtam már a másod osztályú lapok át vannak húzva sárga csíkkal) Ilyenkor természetesen cserélünk!

Ami még viszonylag gyakran előfordul, az a törött csempe a dobozban. Ezzel kapcsolatban neked is nagyon figyelned kell! Amikor átveszed a csempét és a dobozokon sérülést látsz, akkor ki kell bontani és meg kell nézni, nincs e eltörve. Ha még az üzletben vagy a szállítónál derül ki a törés, az gond nélkül cserélhető, persze ha van raktáron. Ha otthon találsz töröttet akkor már nagyon nehéz eldönteni, hogy hol tört el, mondjuk nálad, amikor átraktátok, vagy már olyan volt a dobozban. Itt is azt tudom mondani, hogy az elégedett ügyfeleket szereti mindenki és a töréseket általában cserélik, akkor is, ha nem biztos, hogy az ő hibájuk.

Előfordul még kifogás a csempék színével kapcsolatban. Nagyon fontos, hogy minden gyártásnak más a színe!

Mit jelent ez?

A csempéket időszakosan gyártják, ez azt jelenti, hogy mondjuk, egyféle csempét 1 héten keresztül gyártanak folyamatosan, majd egy másik fajtát, és legközelebb a fogyás tükrében írják ki a gyártás következő időpontját. Minden ilyen gyártásnak más a színe. Ez sokszor alig észrevehető, de van, hogy határozottan eltér a mintától. Hiszen a mintalapok már régóta ott lehetnek az üzletben, biztosan nem az aktuális gyártásból származnak.

hengerek festik a csempét

hengerek színezik a csempét a gyárban

A különböző gyártások színeit a csempék dobozán jelölik, „Ton, tónus, szín „jelölésekkel. Ezeket akkor van szükséged, ha mondjuk kevés lett a csempe, amit rendeltél, és szeretnél venni még belőle. Ilyenkor, megmondod a színárnyalatot, és ha van még belőle akkor tudnak adni ugyan olyat, vagy nagyon hasonlót. Ezért is szoktam javasolni, hogy mindig többet kell venni egy kicsit a csempéből, mert ha évek múlva szükséged lenne még egy dobozra, és valamilyen csoda folytán még lehet kapni, akkor sem lesz ugyan olyan színű.

A legnagyobb jó szándékunk ellenére is előfordulnak nagyon ritkán problémák. Ezekben a z esetekben a kereskedők a vásárlóval együtt igyekeznek megoldásokat találni, úgy hogy az mindenkinek kielégítő legyen.

Ha hasznosnak találtad a cikket, oszd meg másokkal is!


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .