Azt hittem, hogy ezeket tudod a fugázásról

A mai bejegyzést eredetileg teljesen másról akartam írni.

Aztán nézegettem az oldal statisztikáját és olyat tettem, mint még soha. Megnéztem, hogy milyen keresőszavak, kifejezések voltak azok, amikre keresve 1, azaz 1 ember jutott el az oldalamra.

Próbálom szem előtt tartani, amikor írok nektek valamit, hogy én lakberendezőként fürdőszoba szakértőként máshogy látom a dolgokat, mint ti akik felújítotok, vagy építkeztek és éppen most van egy olyan problémátok amire magoldást kerestek, egy kérdésetek amire választ vártok.

Szóval szemezgettem néhány kérdést, amiről én azt gondoltam erre biztosan mindenki tudja a választ. Azán látom, hogy rosszul tudom, tehát most válaszolok.  Ja, és most mondom, hogy örülök a kérdéseknek, legalább nem magammal beszélgetek J

–          Melyik csempét nem kell kifugázni?

Minden csempét ki kell fugázni!  A fuga védi a burkolat széleit a sérüléstől, és a hézagokat a szennyeződéstől.

Vannak az úgynevezett élvágott, vagy retifikált lapok, amiknek a tökéletes méretpontossága lehetővé teszi az egészen keskeny, 1-2 mm-es fugahézagok használatát. Fugázni viszont ezeket a lapokat is kell.

–          Mennyi fugázó kell 1 m2-re?

1 m2-re átlagosan 04,- 0,5 kg fugázót szoktunk számolni. Ez azt jelenti, hogy 10m2 burkolathoz 5 m2 fugázóanyagra van szükség. A fugázóanyag kiszerelése gyártónként, és színenként változhat. A leggyakoribb az 5 kilós kiszerelés. Az extra színekből bizonyos gyártók kisebb kiszerelést is kínálnak ( 2 kg ). Az extra szín megjelölés is változhat gyártónként. (például a piros a sárga, és a sötétzöld)

–          Milyen fugát válasszunk?

–          Milyen fuga illik a csempéhez?

Azt nem szeretném megmondani, hogy melyik gyártó termékét használd, hiszen próbálok független maradni. Mint azt többször is mondtam, érdemes rendszerben vásárolni a segédanyagokat, tehát ugyan olyan márkájú fugázót válassz, mint amilyen ragasztót vettél. A mai fugák egyébként általában nagyon jó minőségűek, flexibilisek, és vízállóak, alkalmasak kül és beltérbe egyaránt.

A szín kiválasztása már messze nem ilyen könnyű. Általában a csempe színéhez leginkább hasonlító színű fugát szoktunk választani. Ha kétféle színű csempét használsz a burkolatban lehet többféle színű fugát is használni. A sötét csempét sötéttel kifugázni, a világosat világossal. Minden gyártónak eltérő színei vannak, ezért mindig a szóba jöhető gyártók színmintáit kell használni a fugaszín választásához. Érdemes élő fugaszín mintát használni a választáshoz.

Vigyázat a padlóra ne válassz semmiképpen fehér vagy túl világos színű fugát. Hiszen kb. 2 napig lesz olyan a színe, utána egyszerűen elkoszolódik, még a rendszeres takarítás mellett is. Ha próbáltad már, akkor te is tudod, hogy nincs rosszabb, mint fugát tisztítani a padlón. A padlóra egyébként a legjobb szín szerintem a cementszürke. Ez minden más színhez jól illik, és jó kosztűrő.

Még fogok szemezgetni ezekből az egyemberes kérdésekből, de mára ennyi.

Ne feledd, szeretem a kérdéseket, tehát ne fogd vissza magad! Kérdezhetsz a hozzászólásoknál, vagy írhatsz nekem emailt az info@lakinta.hu címre.

Az építkezéshez, felújításhoz sok sikert, kitartást kívánok!

Ha tetszett a cikk oszd meg másokkal is!

További szép napot!

Takács Katinka

2 comments for “Azt hittem, hogy ezeket tudod a fugázásról

  1. Andrea
    2013. augusztus 21. szerda at 14:53

    Kedves Katinka,

    apró megjegyzésként írom – végre megjelentek a vízlepergető, penészgátló, és a nem elszíneződő fugák is, amit bátran lehet padlóra is használni, még ha világos színről is van szó. Esetleg meg lehet említeni, hogy a mozaik lerakásakor érdemes odafigyelni, hogy ezeknek speciális ragasztó és fugázóanyag kell.

    Üdvözlettel,
    Andrea

    • Takács Katinka
      2013. augusztus 21. szerda at 15:23

      Kedves Andrea!
      Nagyon köszönöm az észrevételét!
      Már nagyon régóta kaphatóak vízlepergető penészgátló, nem elszíneződő fugák, amik bár igazán kiválóak, sajnos ugyan annyira koszolódnak mint a társaik. Nyilván az egyik egy kicsit jobban mint a másik, de igazán lényeges különbség nincs köztük. Ami a legkevésbé koszolódik, azok a kétkomponensű úgynevezett epoxi fugázók,amiket viszont nem lehet például padlófűtésre használni, és az áruk sajnos a sokszorosa a cementbázisú fugázóknak. Ezekbe valóban nem tapad meg a kosz, mert a felületük nem porózus, de ettől még koszolódik, hiszen egy mélyedésben van 2 lap között, és a fugát nem minden felmosáskor takarítjuk ki. Persze ha van erre egy bejárónő, akkor ez nyilván nem olyan nagy probléma.

      A mozaikok lerakásával más cikkekben foglalkoztam már, itt konkrétan nem volt róla szó. A mozaikoknak valóban speciális ragasztó kell, de fugázóból csak akkor kell speciális ha a keletkezett fugahézagok meghaladják a 6-8 millimétert. Ekkor olyan fugázóanyagot érdemes választani,ami használható akár 2 centiméteres fugahézagoknál is( ilyen lehet néhány kőfugázó ). Szándékosan nem írok márkákat, hiszen itt senkit nem szeretnék reklámozni.
      Remélem a továbbiakban is olvasója lesz a csempés blognak!
      További szép napot!
      Takács Katinka

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.